Mirkóczki Ádám kilép az egri ellenzéki frakcióból
Eger polgármestere az őt polgármesternek jelölő egyesületből és a közgyűlési frakcióból is távozik.
Eger polgármestere az őt polgármesternek jelölő egyesületből és a közgyűlési frakcióból is távozik.
A DK miniszterelnök-jelöltje elmondta, hogy az ellenzéki pártok hamarosan bemutatják a közös minimumprogramot.
A miniszterelnök-jelölt elmondta, az ellenzéki indulók közül kiket látna szívesen későbbi stábjában. Arra, hogy Gyurcsány Ferencet el tudja-e képzelni a stábjában, azt mondta, ő nem akar szerepet vállalni a következő kormányban.
Ennél magasabb összegű büntetést még senki sem kapott a Parlamentben.
A független képviselő a budakeszi könyvtárban dolgozik heti négy órában.
Változóan fogják fel a 99 Mozgalom hvg.hu által megszólaltatott alapítótagjai Karácsony Gergely szövetségének célját: van, aki kertelés nélkül kimondta, hogy ez a mozgalom Budapest főpolgármesterének támogatása miatt van, mások szerint túlmutathat rajta, sőt, vérfrissítést is hozhat a politikába. Alföldi Róbert viszont épp annak örül, hogy politikamentes. Többek közt Hajós András, Jordán Tamás és Bod Péter Ákos is mesélt nekünk arról, miért lépett be a mozgalomba.
Három ellenzéki jelölt van már a csepeli, illetve soroksári választókerületben.
Egyre szigorúbban szankcionálják az ellenzéki politikusok akcióit a Parlamenten belül és kívül is, legutóbb Szél Bernadett, Hadházy Ákos és Fekete-Győr András ellen indult rendőrségi eljárás rongálás miatt, miután lemosható festékkel "Free Navalnij" feliratot fújtak a Külügyminisztérium elé. Vajon túlreagálja a hatalom ezeket az akciókat, vagy a súlya szerint jár el? Hadházy Ákos és Szél Bernadett jó jelnek tartja, hogy megmozdulásaik heves reakciókat váltanak ki, a Nézőpont Intézet vezetője, Mráz Ágoston Sámuel viszont azt mondja, az ellenzék tévúton jár a botránypolitikával.
A politikusnak rongálás miatt kell felelnie.
A DK elnöke egy korábbi Facebook-posztját kapta elő igaza bizonyításához.
A Jobbik után a Momentum is bejelentette a hódmezővásárhelyi polgármester támogatását.
A szocialisták szerint az alelnök sikerrel veheti az előválasztást a városban.
A főpolgármester válaszolt azokra a vádakra, hogy nem beszél angolul.
A Pest megyei 5-ös választókerületben indítják a Párbeszéd politikusát.
Fekete-Győr András szerint a Jobbik politikusa a legesélyesebb a Fidesz jelöltjével szemben.
Portrét írt a főpolgármesterről az Economist, amelyben elemzi Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölti esélyeit és népszerűségének okát is.
A DK politikusa szerint ahogy bejelentette, hogy miniszterelnök-jelölt lesz, nyomozást indított vele szemben az ügyészség.
A párt szerint csak egy maffiaállamban fordulhat elő az, hogy teltházas focimeccset lehet tartani, de tüntetéseket nem.
A Párbeszéd társelnöke 2018-ban nyert a 10-es számú választókörzetben.
Nagy Károly márciusban lépett ki a Momentumból, és mint elmondta, "ha egy jobbikossal megállapodsz valamiben, nem kell a hátad mögé nézni."